ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS és TANÁCSADÁS
A legtöbb ember az asztrológia alatt a bulvárlapokban olvasható napi és heti horoszkópokat érti, és joggal teszi fel a kérdést, hogy az hogyan lenne már lehetséges, hogy mindenkivel, aki ugyanabban a hónapban született, ugyanaz fog történni a héten? Ez így önmagában helyénvaló kérdés is.
Valójában azonban az asztrológia egyáltalán nem ez, hanem az 5 ókori tudomány egyike, amely ráadásul rendkívül összetett is. De az is teljesen tudvalevő, hogy a mai kor nyugati embere már felvilágosult, jól informált, tanult ember, aki teljesen szkeptikus is, így egyből fel is teszi a kérdést, hogy már hogyan határozhatná meg egy bolygó, hogy mi történik itt velem a Földön?
Ez is jó kérdés, és van is rá válasz, de a válaszhoz egy kicsit távolabbról kell ránézni a dolgokra.
Az asztrológiát úgy lehetne helyesen megérteni, hogy a bolygók egymáshoz viszonyított állása nem más, mint egy hatalmas "időmérő" eszköz, egy univerzális óra "számlapja".
A faliórák, karórák, vekkerek esetében sosem gondoljuk azt, hogy azért kel fel reggel a Nap, mert az óránk hajnali 5 órát mutat, vagy azért lesz este, mert az óra este 7 órát mutat. Ez teljesen világos is, hiszen az óránk csak azt mutatja, hogy hány óra van, és mi azt tudjuk, hogy ilyenkor szokott kelni a Nap és ilyenkor szokott lenyugodni. Ugyanez a helyzet a bolygókkal is: nem azért történik valami a Földön, mert ők ott állnak, ahol, hanem fordítva: az ókoriak megfigyelték, hogy ha azok a bolygók ott állnak, és egymáshoz képest ott, ahol, akkor rendszerint ez és ez történik az emberekkel a Földön.
Az asztrológia tehát egy nagyon régi megfigyelés, az univerzum méretű "óra" értésének tudománya. A bolygók éppen úgy működnek, mint az óránkban a fogaskerekek, az égbolt pedig meg nem más, mint az óra számlapja. Vagyis éppen olyan mint a karóránk, csak éppen sokkal-sokkal nagyobb, és sokkal-sokkal több mindent mutat.
Az asztrológia tehát megmutatja számunkra, hogy mi jellemző ránk, mi történik velünk, csak tudni kell olvasni ezt az "órát". És ez benne a tudomány.
Így ha úgy érezzük, hogy folyamatosan ránk jár a rúd, és érdemtelenül kapunk több terhet másoknál, akkor érdemes segítségül hívni az asztrológiát és megvizsgálni, hogy mit "mondanak" a "csillagok".
A születés időpontjából az asztrológiai elemzés olyan pontos képet tud alkotni a személyről, ami már-már megdöbbentő, mivel az egyén olyan információkat is visszahall önmagáról, amiről legfeljebb csak ő maga tudhatott.
Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a kapott tükörkép sokszor fájdalmas, hiszen nem mindig jó szembe nézni a valósággal. Ha viszont bátrak vagyunk, és meg szeretnénk érteni, hogy mi, és miért történik velünk, és érzünk is magunkban szándékot és erőt a jobbá váláshoz, akkor megéri belenézni ebbe a tükörbe.
Nekik, e bátraknak, és tudatosan élőknek kínáljuk asztrológia szolgáltatásainkat.