SZÁMMISZTIKAI SZEMÉLYISÉG ELEMZÉS
A számmisztika az asztrológia kistestvére: az alapok ugyanazok, viszont kevesebb kérdésre ad választ.
Ami viszont nagy előnye, hogy gyorsabban tudunk vele olyan lényeges információkhoz hozzájutni, mint mi a sorsfeladatunk, azaz milyen tanulási, fejlődési céllal születtünk le a Földre és hogyan tudjuk elérni azt, és ehhez milyen eszköztárat kaptunk (milyen a személyiségünk, miben vagyunk jók, illetve gyengébbek).
Önmagukban már ezek is kincset érő információk, mivel ezáltal megérthetjük, hogy a "balsors", amit kaptunk, az nem más, mint "égi" terelgető pofonok azért, mert nem azzal foglalkozunk, amiért jöttünk, ami a kijelölt feladatunk, illetve az ember pedig, aki állandóan "keresztbe tesz" nekünk és idegesít, nem más, mint akin keresztül jeleznek nekünk, hogy rossz irányba megyünk.
Ennek a felismeréséhez persze jó lenne tudni, hogy melyik is a jó irány...
De van még egy nagyon jó haszna a számmisztikának:
"párkapcsolati" elemzése információt ad nekünk arra vonatkozóan, hogy miért vannak problémáink a társas kapcsolatainkban (szülő-, férj-, feleség-, anyós-, após-, gyerek-, főnök-, beosztott-, stb.), és hogyan tudjuk ezeket helyretenni, hogy helyreálljon a békesség és a boldogság.